Kiállítás nyílt a Parlamentben

A 250 éve Mária Terézia által alapított Nemes Testőrség - a Köztársasági Őrezred jogelődje - emlékére nyílt kiállítás és bélyegbemutató az Országházban hétfőn.

Az eseményen jelen volt Bajnai Gordon miniszterelnök, Katona Béla házelnök és Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter; a Köztársasági Őrezred munkáját Sólyom László köztársasági elnök levélben méltatta.

A Köztársasági Őrezred jogelődjének jubileumán Katona Béla elismeréssel szólt az őrezred tevékenységéről és megjegyezte, hogy a szervezet a rendőrség elitalakulatának számít.

A házelnök szerint az őrezred nemzetközi összehasonlításban is kiválóan megállja helyét.
Az eseményen elismeréseket és kitüntetéseket is kiosztottak az őrezred tagjai számára és Bajnai Gordon átadta a testület emlékplakettjét.

A rendezvényen a vendégek megkapták a testőrség megalakulásának 250. évfordulója alkalmából kiadott emlékbélyeget, majd megtekintették a Testőrség 250 éve című kiállítást, amely korhű fegyvereket, ruhákat és dokumentumokat tár a közönség elé.

A helyszínen kiosztott tájékoztató szerint a Köztársasági Őrezred jogelődje, a Nemes Testőrség első tagjai 1760 szeptember 28-án esküdtek fel Mária Terézia, az uralkodó védelmére. A testőrség 120 fiatal nemesből állt, de a szolgákkal és a lovászokkal együtt ezer főt számláló csapattá szervezték.

A szolgálat öt évig tartott, és csak "művelt, edzett nemes férfiakat" vettek fel.
Forrás: MTI