Mentőst bántalmaztak

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt két esetben indított eljárást Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrség az elmúlt hét végén: az egyik esetben egy kézbesítőt inzultáltak, a másik helyen rátámadtak egy mentősre - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

A miskolci rendőrkapitányság egy 55 éves helyi férfi ellen indított eljárást, mert az egy parasznyai kézbesítőt a munkavégzésében akadályozott. Az elsődleges információk szerint a férfi - még csütörtökön - megfenyegette a kézbesítőt, mondván, hogy beszennyezte az ő értékpapírjait, majd belenyúlt a nő táskájába, bár abból nem vett ki semmit. Végül a kézbesítő egy ingatlanba menekült a támadója elől - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Beszámolt arról is: a tiszaújvárosi rendőrkapitányság azért indított eljárást, mert egy férfi nemcsak az élettársára, hanem egy mentősre is rátámadt. A mentőszolgálat munkatársait pénteken Hejőszalonta külterületére riasztották, ahol a nőt el kellett látniuk, illetve kórházba kellett őt szállítaniuk, mert az élettársa megütötte.

A férfi ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérhesse a nőt a kórházba. Menet közben ismét bántalmazni kezdte az ellátásra szoruló nőt. A mentősök megpróbálták megakadályozni ebben, mire a férfi nekiesett az egyik mentősnek is. A kiérkező rendőrök vetettek véget a 34 éves elkövető ámokfutásának - tette hozzá a helyettes szóvivő.

Forrás: MTI