A túlzott szabályok erkölcsi züllést hozhatnak

Pénzt evő asszony, tanárt ütő diák, elcsalt parkolási bírság. A történet a magyar jogrend visszásságairól szól, de nem anarchista írás, figyelemfelkeltés: túlzott szabályozással nem biztos, hogy a megfelelő eredményt lehet elérni.

Egy nő ismerősömet rabolta ki két asszony a Kálvin téri aluljáróban. Mikor a hölgy a pénzkiadó automatából kivette a tízezer forintot, az egyik asszony odalépett és cigit kért, majd a másik egy gyors mozdulattal kikapta a kezéből a pénzt és a szájába tömte (minő ravaszság, nehogy valahogy vissza lehessen tőle szerezni), majd mint akik jól végezték dolgukat elsétáltak. Mindez késő délután egy forgalmas aluljáróban.

A hölgy ismerősöm egy barátnője társaságában nem tett le ilyen könnyen a pénzről. Követték a két asszonyt, akik egy boltba tévedtek, ahol vásárlásba kezdtek. Az ismerőseim hívták a rendőröket, és megkérték az ott dolgozó biztonságiakat, ne engedjék ki a két rablót, míg a rendőrség meg érkezik.

Húsz perc!

A rendőrség dolga
A tulajdon elleni szabálysértések nem kerültek teljes egészében a rendőrség hatáskörébe, hanem olyan rendelkezés lépett hatályba, hogy ha a tulajdon elleni szabálysértés miatt a feljelentést a rendőrségnél teszik meg, a rendőrség az eredményes felderítés érdekében a szükséges intézkedéseket megteszi. Ezáltal az ismeretlen elkövetők az eddigieknél lényegesen nagyobb hatékonysággal kerülnek felderítésre. A szabálysértés elbírálása továbbra is a jegyző hatáskörébe tartozik.
(Rendészeti minisztérium, sajtóosztály)
A Kálvin térre a rendőrség húsz perc alatt ért ki. A diszpécser szerint azért, mert nagy volt a forgalom (ez a kijelentés külön megérne egy misét, hiszen mire való akkor a megkülönböztető jelzés, nem beszélve arról, hogy a rendőrőrs gyalog is néhány percre van onnan, a Kecskeméti utca 6-ban).

Mikor megérkeztek a fakabátok, és ismerősöm előadta a sztorit, bementek az üzletbe az asszonyokhoz, majd nem sokkal később, széttárt kézzel visszatértek. A rablók ugyanis 8000 forintért vásároltak, azt pedig már nem lehet tőlük elvenni, a maradék kétezer forintot pedig szintén nem. Majd azt is kedvesen elmondták (ez nem cinikus megjegyzés, valóban kedvesen, mégis kiérződik belőle a lényeg), bizony ezt a pénzt már bottal lehet ütni, értelmetlen a további eljárás. Túl kicsi az összeg.

Törvények mindenek felett


Az ügyről eszembe jutott a mi imádott és folyton kritizált demokráciánk egyik sötét oldala: a túlszabályozottság. Mert pontosan tudjuk, hogy a demokrácia egyik lényeges eleme a törvények, rendeletek, határozatok (stb.) túlburjánzósága. Mikor az állam a precíz szabályokkal próbálja fenntartani a rendet. A körülöttünk gabalyodó láthatatlan jogi hálóba pedig úgy ragadunk bele, mint legyek a pókhálóba. Merthogy bizony ott tartunk, hogy számtalan esetben inkább hátráltatnak ezen szabályok, mint előrevisznek.

A vállalkozások pontosan tudják, hogy milyen ügyes jogi trükkökkel lehet húzni, halasztani a fizetést, vagy a csődeljárás segítségével menekíteni a cég egyszer volt vagyonát. A polgári jog talán még elmebetegebb - avagy mondhatjuk úgy is, ronggyá cizelláltabb - mint a büntető jog. A büntetőtörvénykönyv hihetetlen butaságaira nemcsak az említett történet, de a kesznyéteni eset is rávilágít. Ahol az életét végig dolgozó öreg bácsi megunta, hogy folyamatosan lopkodják a veteményesét, és áramot vezettet a kerítésébe. Két rabló meghalt, amikor lopni mentek. Erre az öreget zárják börtönbe.

Józan észt!


Ne mondja nekem senki, hogy a jog így meg úgy, és hogy azért még sem kellett volna ezt csinálni. Józan ésszel és működő igazságérzetünkkel mindannyian tudjuk, hogy az öregnek nem kellene börtönbe mennie. Ahogy a sértett, akit éppen kirabolnak egy aluljáróban nem lenne szabad, hogy kellemetlenül érezze magát, mikor ő tesz bejelentést. És ne mondja senki, hogy az rendben van, hogy ott áll előttem az engem kirabló, bevásárol az én megdolgozott pénzemből, majd a rendőrök szépen az útjára engedik. Nem. Ez nincsen rendjén.

Bizonyos okokból nem sírom vissza a csendőrséget, de azt bátran kijelenthetem, hogy ilyen esetben nemcsak visszavették volna az asszonyoktól a pénzt - meg a rajta vásárolt árút - hanem még két akkora pofont is lekevertek volna nekik, hogy talán a foguk is kihullik. Megérdemelték volna.

Visszájára fordul


Sajnos számtalan ügy megmutatja, hogy a túlzott szabályozás (a hosszadalmas jegyzőkönyv felvétel, a bíróságra járkálás, az ítélet kivárása, majd az esetleges kárpótlás) nemcsak az élet minden területét teszit önkre, de ami még rosszabb, ravaszkodásra is késztet - csak gondoljunk a parkoló-büntetések megúszásának jogi kiskapuira. Hány, magát becsületesnek tartó ember próbálja elmismásolni a fizetést? De itt van a holokauszt-tagadás, meg a gyűlöletbeszéd törvényi szabályozásának a teljes idiotizmusa. Lassan már azt is szabályozni fogjuk, hogy melyik utcában, mennyi levegőt vehetünk…

Mi sem bizonyítja jobban a bajt, hogy már az iskolában is a büntetőtörvénykönyv biztosítja a rendet, nem pedig a tanárok iránti (belülről jövő) alázat, és tisztelet.

A túlszabályozottság azonban súlyos veszélyeket rejt. Ezek közül a legrombolóbb, hogy teljesen tönkreteszi a társadalom természetes igazságérzetét. Ha mindent törvényekkel szabályozunk, már nem is kell odafigyeljünk magunkra, hiszen nem a saját lelkiismeretünk fog gátat szabni például annak, hogy tagadjuk-e a holokausztot vagy sem, hanem egy paragrafus. Ez pedig hosszútávon teljes erkölcsi zülléshez vezet.