Siófok fellebbez

Még ebben a hónapban megkezdődhetnek a siófoki víztorony felújítási munkálatai, amennyiben nem támadják meg a közbeszerzési eljárás eredményét - adta hírül a Balaton-parti város polgármesteri hivatalának tájékoztatása nyomán kedden az MTI Önkormányzati Sajtószolgálata (ÖS).

A 417 millió forint értékű beruházás a legjobb ajánlatot tevő Strabag MML Kft.-vel történt szerződéskötést követően indulhat, és az építkezés megkezdésétől számított 127 napon belül, azaz a nyári főszezonra fejeződhet be.

Az önkormányzat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által, a Balatoni térség turisztikai vonzerejének növelésére kiírt pályázaton szeretett volna 300 milliós finanszírozási forráshoz jutni, ám a pályázatot mondvacsinált indokokkal elutasították - olvasható a kiadott közleményben.

Balázs Árpád (Fidesz), a város polgármestere az elutasító határozat ellen fellebbezéssel élt, egyúttal az önkormányzat újra beadta pályázatát az ismételten kiírt pályázatra, amelyet a fellebbezés elfogadása esetén természetesen visszavon.

A fejlesztést a képviselő-testület egyetértésével város saját erőből is megvalósítja, ehhez az önkormányzat a pályázaton elnyerhető összeg erejéig céltartalékot képez a 2010-es költségvetésben.

A tervek szerint a földszint üvegfalú körépülettel bővül, itt kap helyet a Tourinform iroda, az eddigieknél tágasabb, 130 négyzetméteres területen. A toronyba két panorámalift szállítja majd a látogatókat, mindhárom szint körterasza elérhető lesz ily módon. A legfelső, zárt részen egy kiállítótér és egy kétszintű kávézó kap helyet, amelynek felső része folyamatosan forog majd, ezáltal a vendégek egy helyben ülve élvezhetik a város körpanorámáját.
Forrás: MTI