Fidesz: Gyurcsány és az MSZP együtt tették tönkre az országot

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és az MSZP együtt tették tönkre az országot; a Gyurcsány-korszakot fenntartó és működtető MSZP-seknek nem kell aggódniuk, hiszen a mi célunk is az, hogy ügyük a bíróság elé kerüljön.

"A korrupcióban, hatalmi visszaélésekben érintettek jogállami módon, törvényes elszámoltatás keretében vállalni fogják a felelősséget tetteikért" - olvasható Cser-Palkovics András közleményében.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője két MSZP-s képviselőjelölttel közösen tartott sajtótájékoztatót vasárnap.

Jeszenszki András és Kispál Tibor bejelentette, hogy rágalmazás miatt feljelentést tesznek. A képviselőjelöltek a személyüket érintő, szórólapokon terjesztett hamis állítás miatt fordulnak bírósághoz.

Budai Bernadett közlése szerint a szórólapokon az jelent meg, hogy a képviselőjelöltek együtt szavaztak Gyurcsány Ferenccel, pedig a jelöltek akkor nem is voltak képviselők. Budai Bernadett úgy látja, hogy a Fidesz "hazug rágalomkampánya" olyan hangulatot gerjeszt, amelyben "a szocialista politikusok éles lőszert, fehér port kaphatnak". A feljelentéseken túl a párt az Országos Választási Bizottságot (OVB) is megkeresi az eset miatt - tette hozzá.

Forrás: MTI