Csődközeli helyzetben van Szigetvár

Csődközeli helyzetben van Szigetvár a város alpolgármestere, Rodek Gyula (SZDSZ) szerint, aki az MTI-nek ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az idei költségvetést sikerül megszavaznia a komoly feszültségekkel terhelt képviselő-testületnek.

A politikus pénteken beszámolt arról, hogy a büdzsé tervezete szerint a 2010-ben 1,9 milliárd forintból gazdálkodó Szigetvár 1 milliárd forintos hiánnyal számol, a még 20 évig futó hitelei törlesztésére idén mintegy 400 millió forintot fordít.
Rodek Gyula úgy vélte: miután Szigetvár anyagi helyzete "katasztrofális", a testület egymással gyakran komoly csatát vívó erőinek konszenzusra kell jutniuk, s február közepéig legalább a büdzsé főbb számait el kell fogadniuk.

Megjegyezte, hogy a képviselők közti feszültség, egyet nem értés is szerepet játszhat abban, hogy a polgármesteri teendőket Paizs József (MSZP) halála óta ellátó Kozma László (független)alpolgármester hétfőn hivatalosan is benyújtja lemondását, s fontolóra vette, megválik képviselői tisztségétől is.

Rodek Gyula azt mondta, ha ez megtörténik, mint társadalmi megbízatású alpolgármesterre hárul a feladat, hogy ügyvezetőként irányítsa a testületet a következő választásokig. Hozzátette, a büdzsé elfogadásán túl szükség lenne az önkormányzat gazdálkodásának átvilágítására és bankokkal való tárgyalásra a működés biztosítása, a csőd elkerülése érdekében.
Forrás: MTI