Maradt a jegybanki alapkamat

A jelenlegi történelmi mélyponton, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a brit jegybank, viszont leállította a "bankóprést", vagyis a gazdaságélénkítő célú pénzinjekciót. Mindkét döntés megfelelt az elemzői várakozásnak.

A Bank of England (BoE) - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság központi bankja - tavaly március óta tartja fél százalékon a kamatszintet. Az akkor végrehajtott fél százalékpontos csökkentés 2008 októbere óta a hatodik volt. A pénzügypolitikai enyhítési kurzus 5 százalékról indult, vagyis a brit központi alapkamat eddig 4,5 százalékponttal csökkent a 2008 őszi legutóbbi csúcsszintről.

A BoE kamatszintje tavaly januárban döntött mélységi rekordot. Az akkori csökkentéssel 1,50 százalék lett kamatszint; az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban soha nem ment 2 százalék alá.

A brit jegybanknak most azonban két ellentétes irányú folyamat között kell egyensúlyoznia: az egyik a brit gazdaság már javuló, de még mindig rendkívül vérszegény teljesítménye, a másik az erősen felfelé tartó infláció.

A brit recesszió - utolsóként a legnagyobb fejlett ipari gazdaságok közül - valószínűleg véget ért. A statisztikai hivatal által január végén, első becslésként közzétett adatok szerint a brit hazai össztermék (GDP) 2009 negyedik negyedében 0,1 százalékkal nőtt az előző három hónapról; 2008 azonos időszakával összehasonlítva 3,2 százalékkal csökkent.

Ezek is azonban sokkal rosszabb adatok voltak az előzetes várakozásnál: az elemzői konszenzus fél százalék körüli negyedéves növekedést és 3 százalék alatti éves visszaesést valószínűsített a tavalyi utolsó negyedre. A brit gazdaság összteljesítménye hat negyedéven át folyamatosan zsugorodott; a recesszió 2008 második negyedévében kezdődött.
Forrás: MTI