Tim Burton lesz a cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke

Tim Burton amerikai filmrendező lesz a 63. cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke - jelentették be a szervezők kedden.

A lenyűgöző és fantáziadús filmjeivel nevet szerzett Burton - akit a Karácsonyi lidércnyomás, az Ollókezű Edward, a Nagy Hal, vagy éppen a Charlie és a csokigyár révén ismerhet a közönség - nagy megtiszteltetésnek nevezte a felkérést. Mint mondta, nagyon várja a kéthetes filmmustrát.

Tim Burton megjegyezte: miután fiatalon hármasával falta a filmeket és sok időt töltött 48 órás horrorfilm-maratonok nézésével, végre készen áll a feladatra.


"Ha Cannes-ra gondolunk, a mozi világára gondolunk. És mivel a filmek mindig olyanok voltak számomra, mint az álom, mondhatom, hogy a felkéréssel egy álom vált valóra" - tette hozzá közleményében a művész, aki az 1995-ös cannes-i fesztiválon Ed Wood című filmjével versenyben volt az Arany Pálmáért.

A fesztivál főigazgatója fantasztikus és briliáns rendezőként méltatta Burtont, aki gótikus műveivel járult hozzá a filmtörténelemhez. A mustra tiszteletbeli elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Burton személyében először köszönthetnek olyan zsűrielnököt, aki animációsfilm-készítő is egyben.
A május 12. és 23. között megrendezendő fesztivál zsűrijének teljes névsorát április közepén jelentik be.
Forrás: MTI