Fidesz: az MDF a szocik "dublőrpártja"

A fideszes Pósán László szerint az MDF a szocialisták "düblőrpártja" lett, mivel Bokros Lajos a párt nevében tulajdonképpen az MSZP eddig követett programját, vagyis a megszorításokat képviseli.

A Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn sajtótájékoztatón Debrecenben kijelentette: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a 2010-es választásokon két pártot, az MSZP-t és az MDF-et indítja. A szocialisták ugyanazt akarják, amit most Bokros az MDF zászlajára tűzött, vagyis tandíjat és kórházi napidíjat, annak ellenére, hogy az emberek döntő többsége ezekre már egy népszavazáson nemet mondott - hangoztatta.

"További aggasztó programpont az MDF miniszterelnök-jelöltjénél a már a szocialisták által elkezdett falurombolás, vagyis a községi önkormányzatok megszüntetése" - mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt 3-4 évben is voltak jelei a kormányzati politikában annak, hogy a falut csak egy középkori csökevénynek tartják, amit meg kell szüntetni.

Az ellenzéki képviselő abszurdnak tartja Bokros Lajos azon kijelentéseit, hogy a munkának visszaadják a becsületét, hiszen éppen az ő pénzügyminisztersége, illetve az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása idején hozták egy szintre a minimálbérrel a segélyeket. Ezt, a munkára nem ösztönző rendszert a polgári kormány számolta fel, és az adta vissza a munka becsületét, amit Bokrosék és a szocialisták vettek el - fűzte hozzá. "Bokros Lajos ezen kampánya is hiteltelen, abszurd és hazug" - summázta pártja véleményét Pósán László.

Véleménye szerint Gyurcsány Ferenc és reformjai megbuktak, Bokros Lajosnak pedig észre kellene vennie, hogy az emberek az országot nem megreformálni akarják, hanem visszaállítani annak működőképességét - közölte a fideszes képviselő.