Szimpatikus, aki árammal védi kertjét?

Szimpátiatüntetést tartott az Összefogás Párt Szoboszlai Barna mellett hétfő este a Borsod megyei bíróság épülete előtt Miskolcon; az idős kesznyéteni férfi kertjét árammal védte a lopások miatt, s ennek következtében egy tolvajt 2008 július elsejére virradóra halálos áramütés ért.

Az idős embert több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják. A mintegy félszáz főnyi résztvevő között volt, aki Szabadságot Barna bácsinak! táblával demonstrált, és érkeztek tüntetők Drávapiski településről és Pécsről is.

Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke, Monok polgármestere azt mondta: "nagyon sok Barna bácsi van ebben az országban, és bár történtek módosítások a büntető törvénykönyvben, mindez nem elég."

Véleménye szerint leszoktatták az embereket a munkáról, szociális segélyt adnak helyette. Emiatt a segélyben részesülők egy része napközben pihen, este pedig elmegy lopni. Az idős, egyedül élő emberek kis értékét is eltulajdonítják, "hány tragédiának kell még bekövetkeznie" - tette fel a kérdést a résztvevőknek a pártelnök.

Mali Zoltán, a baranyai Drávapiski polgármestere (az Összefogás Párt képviselőjelöltje) azt mondta: ez az ügy jó példája annak, hogy ez nem cigány-, vagy magyar kérdés, " ez szegénykérdés". Mindketten, azaz a kesznyéteni idős férfi és az elhunyt is - aki lopni kényszerült - ennek az áldozatai.

A kialakult helyzet felelőseit kell megtalálni, és el kell távolítani őket a közéletből - tette hozzá.

A kesznyéteni férfi büntetőperét kedden folytatják a Borsod megyei bíróságon. A vádlott termését védve áramot vezetett a kertjének művelt határába, s ennek következtében egy tolvajt 2008 július elsejére virradóra halálos áramütés ért. Az előzmény az volt, hogy három helybéli - aki uborkát akart lopni - bár tudott arról, hogy áram védi a termést - erre figyelmeztették is egymást -, átugrott a kerítésen. Ketten azonnal áramütést szenvedtek, harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen meghalt.

Forrás: MTI