A biszok negyede a garázsban maradt

Minden negyedik BKV-busz a garázsban maradt kedden, így egész nap akadozott a közösségi közlekedés a fővárosban; a kimaradások és késések hátterében a hideg idő mellett a cégvezetés és a munkavállalók közötti bérvita áll; a városvezetés szerint az eddigi juttatások további biztosítása tarifaemeléssel vagy járatritkítással járna.

A BKV tájékoztatása szerint a BKV 270 autóbusza nem indult el kedden. A fennakadások elsősorban a dél-budai és a dél-pesti területek közlekedését érintették.

A BKV az utasok várakozását a járművek átcsoportosításával és alvállalkozók nagyobb mértékű bevonásával próbálták meg lerövidíteni, így ha késve is, de minden vonalon közlekedtek a járatok.

Sok sofőr, ahogy hétfőn is, a járművek különböző hibáira hivatkozva kedden sem állt forgalomba az autóbuszával. Ennek hátterében - a komolyabb műszaki problémákon túl - az állhat, hogy a cég vezetése és a szakszervezetek korábban nem tudtak megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződésről. A munkavállalók ugyan nem kezdtek formálisan sztrájkolni, de a buszvezetők jelentős része a járművek "meghibásodásai" miatt hajnalban nem indult el a garázsokból.

A BKV közleményt adott ki, amelyben azt írta: dolgozóik a kollektív szerződés megszűnését követően is rendelkeznek érvényes munkaszerződéssel, mely tartalmazza a munkaviszony legfontosabb elemeit, így "erre hivatkozva nem lehet befolyásolni a közösségi közlekedés színvonalát".

A történtekhez hozzátartozik, hogy már decemberben is sok BKV-busz - a keddihez hasonló - hideg miatt "lefagyott", és emiatt nem tudott forgalomba állni.

A szerda reggeli forgalomkezdést tovább nehezítheti, hogy havazást jeleztek a középső országrészre. Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint szerda éjfélig 5-25 centiméter friss hó várható.

A BKV-ügyben megszólaltak a politikusok is. A fővárosi Fidesz arra szólította fel Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármestert és Horváth Csaba (MSZP) kormánybiztost, hogy "fejezzék be a tehetetlen totyogást" és tegyenek végre hatékony lépést a megoldás irányába.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester válaszul azt közölte: javaslatokat várnak a Fidesz-frakciótól arra, hogy a szakszervezetek által követelt többletkiadások fedezetét járatcsökkentéssel vagy további tarifaemeléssel biztosítsák-e. Utalt arra, hogy a kollektív szerződés változatlan formában történő fenntartása 2,9 milliárd forint többletköltséget jelentene a BKV-nak.

Vidéken nem volt fennakadás műszaki okok miatt a buszforgalomban.Az MTI által megkérdezett közlekedési szakértő szerint a rendszeresebb, magasabb szintű karbantartás miatt tud a budapestinél több autóbusz elindulni a hidegben a vidéki közlekedési társaságoknál.
Forrás: MTI