Megtalálták a hajléktalanfosztogatókat

Csoportos rablás megalapozott gyanúja miatt a városi bíróság elrendelte annak a három fiatalnak az előzetes letartóztatását, akik - 13 éves, életkora miatt nem büntethető társukkal - kiraboltak egy hajléktalant Székesfehérváron - tájékoztatta a Fejér Megyei Bíróság csütörtökön az MTI-t.

A határozatot az egyik gyanúsított tudomásul vette, míg a két másik fiatal, azok védője és törvényes képviselője fellebbezett a szabadlábra helyezés érdekében; a fellebbezésről a megyei bíróság fog dönteni - tette hozzá Gieszné Boda Orsolya.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság eddigi adatai szerint a három fiatalkorú és a gyermekkorú fiú "heccből" döntött úgy, hogy megtámad egy hajléktalant - közölte még szerdán a főkapitányság szóvivője. Németh-Kész Mónika elmondta: az 57 éves férfi kedd este a hajléktalanszállóra tartott, amikor rátámadt két 15 éves, egy 16 éves és egy 13 éves fiú.
 
A fiatalok rugdosni kezdték a hajléktalant, aki a földre került; ekkor elvették a nála lévő, aznap összekoldult több ezer forintot és a cigarettáját, majd gyalogosan távoztak. A sértett a támadás során zúzódásos, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A három fiatalkorút a Székesfehérvári Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablással gyanúsítja.



Forrás: MTI