Póka Egon zenés karácsonya

Pókarácsony címmel tavalyhoz hasonlóan ismét blues-rock ünnepet rendeznek neves fellépőkkel a fővárosi Petőfi Csarnokban; a december 26-iki esemény házigazdája Póka Egon basszusgitáros.

A koncert tavaly a korábbi Hobo-karácsonyok tradícióit folytatva valósult meg - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Póka Egon alapító tagja és 1978-1993 között zenésze volt a Hobo Blues Bandnek.

A basszusgitáros-zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió ügyvezető igazgatója jelenleg a tanítványai (ifj. Tornóczky Ferenc gitáros és Szakadáti Mátyás dobos) közreműködésével működő Póka Egon Experience vezetője.

A szombati program bevezetőjeként a trió Jimi Hendrix-dalokat ad elő, aztán az est vendégei állnak színpadra, akik a számukra legkedvesebb nótákból válogatnak. Póka Egon a közös múltat idézi meg Charlie-val (az 1970-es években mindketten tagjai voltak az Olympia együttesnek), valamint Deák Bill Gyulával és Tátrai Tiborral, akikkel a Hobo Blues Bandben zenélt együtt. Fellép a napjainkban ismét rendkívül népszerűvé vált Kovács Kati is.

Az énekesnők új generációját Veres Mónika képviseli, aki az 56 csepp vér című rockmusicalben szerepelt, mellette a kiváló dzsesszfúvós, Fekete-Kovács Kornél is beszáll néhány számra, végül Pataki László, a legendás Syrius billentyűse közreműködésével a tavaly Ausztráliában elhunyt basszusgitáros, Orszáczky Jackie emléke előtt tisztelegnek a fellépők.
Forrás: MTI