Január elején indul a "szegények bankja"

Január elején kezdődik a három évre tervezett szegények bankja kísérleti projekt, amely 400 millió forinttal gazdálkodik - olvasható a Világgazdaság csütörtöki számában.

A program az ország legszegényebb régióiban élő, tartósan munka nélkül lévő, sok esetben roma lakosság számára teremt lehetőséget arra, hogy létfenntartásukat helyi vállalkozásokkal tudják biztosítani. A vállalkozások beindításához 200 ezertől egymillió forintig lehet hitelt igényelni, feltétele pedig, hogy a vállalkozói csoportnak legyen üzleti terve, amelynek elkészítéséhez mentorok nyújtanak segítséget. A hitelt abból a haszonból kell visszafizetni, amelyet a vállalkozások kitermelnek.

A szegények bankja nem fogyasztási hanem vállalkozói hitelt nyújt 20 százalékos kamattal, másfél éves futamidővel.

A program képviselői azt tartanák sikernek, ha a felvett hitelek 75 százalékát visszafizetnék a folyamatosan működő vállalkozások, illetve a programban részt vevők életkörülményei javulnának.
Forrás: MTI