Itt a válság, állnak az épitkezések

Több mint ötszáz folyamatban lévő építkezés állt le a gazdasági válság miatt New Yorkban, a legtöbb Brooklynban. A november végi összesítésből kiderült, hogy összesen 515 építkezés várja félkészen a kedvezőbb gazdasági klímát.

A félbehagyott épületek többsége lakóépület - jelezte csütörtökön az építési hatóság. A válság járványa a lakóépületek is elérte, méghozzá azokat a beruházásokat, amelyeket már engedélyeztettek, és a munkálatok is elkezdődtek - közölte Richard Anderson, annak a New York Building Congress nevű szervezetnek az elnöke, amely az üzleti szférának, a munka világának és az illetékes kormányszerveknek közös szakmai szervezete.

Júliusban még csak 398 építkezés állt, november elejére azonban már 531-re növekedett a számuk, ami 33 százalékos emelkedést jelentett.

Kerületekre lebontva Brooklyn van a legrosszabb helyzetben, ott 237 fejlesztés pihen. Queensben 140, Manhattanben 80, Staten Islanden 34, Bronxban pedig 24 építkezés állt le.

Az építésügyi hatóság ösztönző lépések foganatosítására hívta fel a várost, a leállt építkezések újraindításához többek közt az adóterhek teljesítésének megkönnyítését javasolják.
Forrás: MTI