Az MSZP örül, hogy kiszállt a fővárosi koalícióból

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti kampányfőnöke szerint a szocialisták fővárosi népszerűségének javulásáról szóló kutatási adatok visszaigazolják, hogy jó döntés volt kiszállni "Demszky Gábor főpolgármester hatalomtechnikai játékaiból" és önálló arcéllel megmutatni mindazt, amit tettek és tesznek Budapestért.

A szocialista politikus csütörtöki internetes sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta: kedvezőek a tapasztalataik az utcai kitelepülésekkel kapcsolatban. Amikor elindultunk ezzel a kampánnyal, az volt a célunk, hogy bármi történik, mutassuk meg az eredményeinket. Az akció sikeres volt, egyértelműen jók a visszajelzések, működik a dolog - közölte.

Molnár Zsolt beszámolt arról, próbálják bemutatni a fővárosban elért eredményeket és ez lesz a következő időszak fő feladata is. Ezért indítottuk el a "Lássuk az eredményeket" kampányt, hogy minden budapestihez eljuttassuk, hogy az olyan eredmények, mint a Megyeri híd, a kamionok belvárosból történő kitiltása, a 2-es metró állomásainak felújítása, a város kulturális szolgáltatásainak megújítása mind-mind a szocialisták munkájának eredménye, részben kormányzati, részben fővárosi önkormányzati munkával.

Mint mondta, Demszky Gábor főpolgármesterként sokszor "el tudta szívni" az eredmények bemutatását, függetlenül attól, hogy azokat melyik párt tisztségviselői alkották meg és küzdöttek végig.

Molnár Zsolt kitért arra: a főpolgármester-jelölés folyamata jelenleg is zajlik az MSZP-ben, a szervezet belső demokráciája szerint. Álláspontja szerint Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettesnek jelentős esélye van arra, hogy ő legyen a jelöltjük, de ez még a jövő zenéje. Az biztos, hogy olyan jelöltet állítunk, aki képes megszerezni a város támogatását és aki már bizonyított, hogy végre önálló szocialista főpolgármestere lehessen Budapestnek - tette hozzá a kampányfőnök.
Forrás: MTI