A Republicot szeretik a japán diákok

A debreceni egyetem történelem szakán tanult és kollégista volt a tokiói Dzsószai Egyetem egyetlen magyar tanára, így jobban megy neki magyarul a szleng, mint a hivatalos nyelv. A magyarul tanuló japán diákoknak eddig a Republic tetszett a legjobban.

Singo Akijama magyar újságíróknak elmondta: az egyetemen második nyelvként lehet választani a magyart, jelenleg több mint kétszázan tanulnak magyarul. A hallgatóknak különböző motivációjuk van a nyelvtanulásban, egyrészt kíváncsiak, másrészt vannak olyan diákok, akik Európába szeretnének menni, és magyar ritka nyelv, így több lehetőségük lehet - közölte a nyelvtanár. Singo szerint a több lehetőséget azért várják ettől, mert Japánban alig néhányan tanulnak magyarul, mivel csak egy-két felsőoktatási intézményben lehet ezt a nyelvet választani. A magyartanár azt mondta, hogy az órákon komoly- és rockzenét is hallgatnak a diákok. Eddig a Republic volt a legjobb - jegyezte meg. Hozzátette: sok magyar film is érkezik Japánba, azok is nagyon tetszenek a hallgatóna. Singo Akijama beszélt arról, hogy már tíz éve foglalkozik Japánnal, Debrecenben tanult újkori történelmet. "1989-ben érettségiztem, és nagy élmény volt a rendszerváltás, ezért mindenképpen Közép-Kelet-Európával akartam foglalkozni" - fűzte hozzá. A tokiói egyetemen 2008 óta lehet magyar nyelvet tanulni. A Budapesti Gazdasági Főiskolával kötött megállapodás keretében már több japán diák is megfordult Magyarországon. Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében csütörtökön a Dzsószai Egyetem újabb, csereprogramot is tartalmazó együttműködési megállapodást kötött a gödöllői Szent István Egyetemmel. Ezen túl a japán egyetem öt magyar diáknak ajánlott fel ösztöndíjat.

Forrás: MTI