Lezárult a Magyar Telekom belső vizsgálata

A Magyar Telekom megkapta az audit bizottság belső vizsgálatának eredményét a Montenegróban és Macedóniában kötött szerződésekről, s most a végleges jelentés alapján elemzi, hogy szükség van-e még további intézkedésekre.

A Montenegróban és Macedóniában kötött korrupciógyanús tanácsadói szerződések független belső vizsgálata évek óta tart, mint ahogyan a külső vizsgálatok is. A végleges jelentésben semmi sem utal arra, hogy a társaság jelenlegi felső vezetői vagy igazgatósági tagjai bármilyen szabályt megszegtek volna. A végleges jelentés kimondja, hogy a vizsgálat nem tárt fel macedón kormányzati tisztviselők, vagy politikai pártok vezetői által kapott kifizetéseket igazoló bizonyítékot.

A társaság eddig mintegy 20 milliárd forintot költött a vizsgálatokra. A társaság csütörtökön közölte, hogy a belső vizsgálat alapján nem tudták azonosítani a végső haszonélvezőket, ám folyamatosan vizsgálják a rendelkezésre álló jogérvényesítési lehetőségeket.
Forrás: MTI