Iglódi az utolsó pillanatig a hivatásának élt

Iglódi Istvánt munka közben érte a halál, mint Moliere-t: tudta, hogy beteg, de egy percig sem volt hajlandó leállni - hangsúlyozta csütörtökön elhunyt mesterére emlékezve Őze Áron.

"Valamennyiünket homlokba vert a hír" - mondta Őze Áron az MTI-nek. Hozzátette: "színházi pótapját" és az egyik legfontosabb mesterét veszítette el. "Rendezőm, főrendezőm, igazgatóm volt, ő látta meg bennem azt, aki a színház irányítását folytathatná" - fogalmazott a Magyar Színház színész-rendezője, aki indult a teátrum igazgatói posztjára kiírt pályázaton.

"Túl azon hogy kitűnő rendező, jó kolléga volt, egy meghitt barátomat veszítettem el. Közel laktunk egymáshoz és szinte napi kapcsolatban voltunk" - mondta Moór Marianna, a Nemzeti Színház örökös tagja, aki visszaemlékezett arra, hogy kétségbeesetten követték Iglódi István egyre romló állapotát.

Béres Ilona, aki szintén a Nemzeti Színház örökös tagja, felidézte, hogy szerdán még Iglódi Istvánnál járt az ügyelőjük. "Január végén mutatjuk be Pinczés István rendezésében az Arzén és levendula című komédiát, vitt neki néhány fotót. Ő azt tervezte, hogy játékmesterként a végén még néhány jó +trükkel+ megfűszerezi az előadást... Sajnos ez már nem történhet meg" - fogalmazott a Magyar Színház színésznője.

Mint elmondta, a próba előtt kapták a halálhírt, így néhányan feltették a kérdést: próbáljanak-e. "Azt mondtam, hogy igen, mert ő is ezt akarná, hiszen a haláláig dolgozott" - hangsúlyozta Béres Ilona. Kiemelte, hogy őt személyesen is nagy veszteség érte, hiszen ott volt Iglódi István pályakezdésénél a Nemzeti Színházban, és nemcsak a legtöbb rendezésében dolgozott vele, de A tudós nőkben a partnere is volt.
Forrás: MTI