Ideiglenesen lemond posztjáról a brit klímakutató központ vezetője

Ideiglenesen lemond tisztségéről annak a brit klímakutató központnak a vezetője, amelynek szerveréről számítógépes bűnözők olyan kutatói magánleveleket loptak el és tettek közzé az interneten, amelyek gyanút ébresztenek a globális felmelegedés esetleges eltúlzását illetően.

A Kelet-angliai Egyetem bejelentette, hogy Phil Jones, a központ igazgatója - akinek szintén nyilvánosságra kerültek a témával kapcsolatos levelei - a független vizsgálat idejére átmenetileg lemond posztjáról.

Az egyetem segédrektora, Trevor Davies szerint az eljárás során többek között azt vizsgálják, hogy az intézmény eleget tett-e az információ szabad áramlásával kapcsolatos kötelezettségeinek.

Jonest az emberi tevékenység okozta klímaváltozás szkeptikusai azzal vádolják, hogy a rendelkezésére álló adatokat kutatási eredményeihez igazítva manipulálta. Ezt a feltevést azzal próbálják bizonyítani, hogy a kiszivárgott magánlevelekben a kutató egy bizonyos "trükkről" ír, amellyel leplezni lehet a globális hőmérséklet csökkenését a közelmúltban.
Az igazgató visszautasítja, hogy manipulálta volna a bizonyítékokat; arra hivatkozik, hogy a trükk szót az "ügyes, ötletes megoldás" értelemben használta.

Davies szerint nem volt olyan adat a kilopott levelekben, amely azt sugallná, hogy kutatóik nem a legmagasabb szakmai követelmények szerint végzik a munkájukat, és eredményeiket nem ennek megfelelően tolmácsolják.

A nyilvánosságra került megjegyzésekből azonban a klímaváltozás megkérdőjelezői azt a véleményt szűrték le, hogy a tudósok eltúlozták a globális felmelegedés nagyságát.
Forrás: MTI