Két helikopter kutatta a magyar hegymászók nyomait

Két helikopter szállt fel kedden délután Szecsuan tartomány székhelyén, a Csengtuban lévő katonai bázisról, hogy keresést végezzen azon a területen, ahol a négy magyar hegymászó eltűnését valószínűsítik.

Helyi idő szerint kedden délután 1 és 4 óra között két helikopter volt a levegőben abból a célból, hogy az eltűnt magyar alpinisták korábbi mozgására, fellelhetőségükre utaló nyomot, jelet találjon, de a kísérlet ezúttal sem hozott eredményt - tájékoztatta az MTI tudósítóját Csou Hong a tartomány külügyi hivatalának vezetője.

Csou elmondta, hogy a szecsuani hegymászó szövetség képviselője és a mentés vezetője társaságában ő maga is a helikopteren tartózkodott. Az időjárási körülmények nem a legkedvezőbbek a térségben, illetve a hegyek között - jegyezte meg - de nem közölte, hogy a kínai fél a felderítés szakaszát ezzel lezártnak tekinti-e. Részletesebb tájékoztatást csak szerdára ígért.

A repülésekre az eltűnt hegymászók hozzátartozóinak kifejezett kérése alapján, a magyar külképviselet közbenjárására került sor. Korábban egy alkalommal már volt helikopteres keresés, de akkor sem sikerült az eltűnt magyarok nyomára bukkanni. Mécs László magyar hegymászó egy hetet töltött Csengtuban abban a reményben, hogy részt vehet egy helikopteres felderítésen, de - bár az engedélyek megvoltak hozzá - végül úgy volt kénytelen hazautazni, hogy - az időjárási körülmények miatt - nem szállhatott fel.
Forrás: MTI