Vádat emelnek a kettősgyilkosság ügyében

Lezárta a nyomozást a rendőrség és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek az ózdi kettős emberölésként ismert bűnügyben.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője szerdán az MTI-vel közölte: tavaly szeptember 24-én egy nő tett bejelentést arról, hogy élettársa és kilencéves kislányuk nem érkezett haza. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a kutatást. A nyomozás eredményeként kiderült, hogy a férfinak nagyobb összeggel tartozott egy 23 éves fiatalember, aki kintlévőségét nem akarta kiegyenlíteni. Az elkövető az 53 éves hitelezőt egy ózdi telephelyre csalta, és ott végzett vele és kislányával.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a bejelentést követően 24 órán belül elfogták és őrizetbe vették az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható 23 éves ózdi férfit.

A helyettes szóvivő tájékoztatása szerint a főkapitányság előre kitervelten és részben 14. életévét be nem töltött személy ellen, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, majd az iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészséghez. Emellett a 23 éves férfival szemben lőfegyverrel való visszaélés megalapozott gyanúja is felmerült, így ez ügyben is vádemelési javaslattal éltek.

A nyomozás adatai szerint az elkövetőnek segítői voltak: két fiatalkorú lány közreműködött a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében, ők azonban az emberölésről nem tudtak, abban nem vettek részt. A rendőrség velük szemben bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt nyomozott és készítette el vádemelési javaslatát az ügyészség számára. A büntető törvénykönyv alapján öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, ha a bűnpártolást emberöléssel kapcsolatban követik el - jegyezte meg Dobi Tamás.
Forrás: MTI