Berlusconi a szaúdi vezetéssel tárgyalt

Főként a közép-keleti helyzetről és az olasz vállalatok szaúd-arábiai terjeszkedésének a lehetőségeiről tárgyalt Silvio Berlusconi olasz kormányfő Dzsiddában a sivatagi királyság legmagasabb szintű vezetésével.

Berlusconit szombaton nem sokkal megérkezése után fogadta a Vörös-tenger partján fekvő városban Abdallah király, Najef bin Abdel-Aziz belügyminiszter és Ibrahim Abdel-Aziz al-Aszaf pénzügyminiszter. Az SPA hivatalos hírügynökség szerint az olasz kormányfő az uralkodóval a nemzetközi helyzet több időszerű kérdései mellett szót ejtett arról is, hogy miként lehetne a Szaúd-Arábiai irányuló olasz termékek exportját fokozni.

Az Arab News című napilap emlékeztetve arra, hogy olasz üzletemberek népes küldöttsége érkezik rövidesen Szaúd-Arábiába, idézte Berlusconi szavait, miszerint "nekünk is megvan a magunk olaja, amelyet úgy hívnak, hogy vállalkozók."
Forrás: MTI