Eltűnt magyar hegymászók: gyűjtés a helikopteres kereséshez

Rövidesen elfogadják a felajánlásokat a Kínában eltűnt hegymászók helikopteres kereséséhez - közölte Kollár Lajos hegymászó vasárnap az MTI-vel.

A magyar hegymászók gyalogos keresése vasárnap lezárult, miután 4.150 méteres magasságba jutott Mécs László magyar alpinista, hegymászó oktató Szecsuannak azon a hegyén, amelynek megmászására október 7-én indult négy magyar.

Mécs László visszatérése után úgy nyilatkozott, hogy a terep nem könnyű, s megerősítette, hogy a jelen körülmények között ő maga sem látja esélyét annak, hogy a négy magyar életben van. Ugyanakkor a jelen lévő Pechtol Annával, az egyik eltűnt hegymászó húgával egyetértésben, és a családtagokkal telefonon történt konzultációt követően arra jutottak, kérik a kínai hatóságokat arra, hogy amint az idő megengedi, kíséreljék meg a helikopteres felderítést, a nyomok további keresését - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

Kollár Lajos közleménye szerint a helikopteres keresés jelentős költsége meghaladhatja az érintett családok egy részének teherbíró-képességét, ezért úgy döntöttek, hogy mostantól mégis elfogadják a felajánlásokat.

A www.expedicio.julianus.hu és a www.himalajaexpedicio.hu honlapokon hamarosan közzéteszik a részleteket és azt a számlaszámot, melyet az OTP Banknál erre a célra nyitottak. A beérkező összeg felhasználásáról tételesen elszámolnak a támogatóknak - mondta el Kollár Lajos.

A négy magyar hegymászóról utoljára október 22-én érkezett hír. Expedíciójukról a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány székhelyére október 31-án kellett volna visszaérkezniük. Hivatalos keresésüket ezt követően kezdték meg.
Forrás: MTI