Fantasztikus hangulat Szolnokon

Teltházas bemutatók és fantasztikus hangulat - így summázta a díjnyertes filmek vetítése közben a vasárnap befejeződő Nemzetközi Tudományos Filmszemle tapasztalatait a fesztivál igazgatója.

Demeter István az MTI-nek elmondta, hogy az utóbbi néhány napban tucatnál több ország alkotói versengtek a szakmai zsűri és a közönség kegyeiért Szolnokon. Az első díjat Tóth Zsolt Marcell és Molnár Attila Dávid filmje kapta.

A Tisza-parti megyeszékhelyen minden páratlan esztendőben már hagyományosan, úgy ezúttal is a város egyik ismert szellemi műhelye, a TISZApART Mozi adott otthont a rangos seregszemlének.

A fesztiváligazgató szerint az esemény olyan különböző műfajú filmalkotásoknak biztosított fórumot, amelyek valamilyen módon a tudományhoz kapcsolódnak. Azaz tudományos munkáról, tudományos eredményekről szólnak, avagy cselekményükben, nyelvükben, előadásmódjában fontos szerephez jut a tudomány.

Az előzsűrizést követően tizenhárom országból mintegy 24 órányi filmanyag, összesen 38 produkció maradt versenyben. A vetítések csütörtöktől vasárnapig minden nap 9-től 18 óráig tartottak, az érdeklődők díjtalanul látogathatták a programot.

Az alkotások zöme dokumentumfilm volt, ám a kínálatban egy-egy animációs és játékfilm, illetve négy egyéb kategóriába sorolt mű is akadt - közölte a főszervező, aki úgy vélte, hogy a filmek témájukat tekintve igen változatosnak bizonyultak. Közöttük éppúgy megtalálható volt a történelmi felfedezésről szóló, mint a környezetszennyezésre felhívó vagy éppen a felfedezésekkel kapcsolatos alkotás, de a természet- és portréfilmek sem hiányoztak a palettáról.

Demeter István hangsúlyozta, hogy a versenyprogram mellett a filmszemlét ezúttal is számos egyéb tudományos és kulturális bemutató, illetve esemény színesítette. Ezek sorában az élre kívánkozik a Tematikus forradalom?, avagy tematikus tévécsatornák a digitális átállás idején címet viselő konferencia, amely a nyitónap egyik legizgalmasabb mozzanataként értékelhető a Tisza Mozi és a Magyar Média Műhely szervezésében.
A továbbiakban komoly- és könnyűzenei koncertek, könyv- és filmbemutatók, kiállítások egész sora tarkította az idei Nemzetközi Tudományos Filmszemlét.

Ami pedig a verseny végeredményét illeti: az első díjat - az Oktatási és Kulturális Minisztérium 500 000 forintos jutalmát - Tóth Zsolt Marcell és Molnár Attila Dávid kapta a Bence, meg a többi jómadár című filmjéért.

A második helyen David Lebrun amerikai rendező a Maya kód feltörése című filmje és Mihai Bauman román alkotó Pusztulásra épült című műve végzett, amelyek egyenlő arányban megosztva kapták a Magyar Mozgókép Közalapítvány 4k Szakkollégiumának a Tisza Mozi Kft. által százezer forinttal kiegészített félmillió forintos elismerését.
A képzeletbeli dobogó legalsó fokára ugyancsak két rendező állhatott. A romániai Mihai Ionescu Nagyfiú című és a német Petra Seeger Memóriakutatás című produkciója a harmadik helyezettnek járó gratulációk mellett 150-150 ezer forintos díjazásban részesült.
Forrás: MTI