A bizottság sajnálja Grosics visszautasítását

A budapesti díszpolgári cím adományozását előkészítő ideiglenes bizottság elnöke sajnálja, hogy Grosics Gyula visszautasította a Budapest díszpolgára címet; szerinte az önkormányzat politikamentes döntést hozott, amelyben a képviselők pártállástól függetlenül egyetértettek.

Devánszkiné Molnár Katalin MSZP-s fővárosi képviselő pénteken juttatta el az MTI-hez az erről szóló közleményét.

A képviselő-testület még október 12-én zárt ülésen határozott Budapest legújabb díszpolgárairól. Az elismerést Grosics Gyula, az Aranycsapat egykori kapusa is megkapta volna, de ő ezt visszautasította.

Az ECHO Tv egyik műsorában a héten azt mondta: amikor átnézte a névsort, az volt az érzése, hogy mint egyfajta "díszpinty virít" ott, mert egyedüli jobboldali emberként kapta volna meg a díjat.

Azt is mondta: az is eszébe jutott, hogy "Sztálin és annak bolsevik bandája" még most is díszpolgára a fővárosnak, ezzel a gondolattal pedig nem tudott kibékülni, így rögtön nemet mondott.

Hozzátette: egyébként megtisztelő, hogy egy ország fővárosának díszpolgára lehet, de nem mindegy, hogy milyen körülmények között, kitől, hogyan és miért kapja a címet.

A díszpolgári címet november 17-én, a főváros napján tízen kapják meg: Bálint György kertészmérnök, Esterházy Péter író, Ferge Zsuzsa szociológus, Finta József építész, Fischer Ádám karmester, Glatz Ferenc történész, Gyurkó Henrik bábművész, Irk Ferenc igazgatósági tanácsadó, Méray Tibor író, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója.
Forrás: MTI