Egymilliárd forint a kórházi hiány

A Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ (Misek) Kft. régi és új ügyvezetője között megtörtént az átadás-átvétel - írta pénteki számában az Észak-Magyarország.

"Bár ismert volt előttem, hogy a hazai kórházak mindegyikét hátrányosan érintette az áprilisban bevezetett finanszírozási változás, s hogy ez alól a Misek Kft. sem kivétel, bevallom, nagyobb hiánnyal kellett szembesülni az átadás-átvételkor, mint amennyire számítottam" - közölte a napilappal Kovács Zoltán ügyvezető igazgató, a közgyűlési határozat nyomán távozó Tasnádi Zoltán utódja, hozzátéve: a 90 napon túli szállítói tartozás önmagában is jelentős.

Az igazgató leszögezte: a gazdasági társaság működése és a betegellátás ugyan nem független egymástól, de az intézményben a betegellátás színvonala jó.

Az elődjével kapcsolatban azt mondta: a személyes felelősség tekintetében meg kell vizsgálni az utóbbi időben kötött szerződéseket, valamint azt is megnézik, hogy a közbeszerzési eljárás kapcsán történt-e jogsértés. Erről a Közbeszerzési Döntőbizottság november 17-ére összehívott ülésén születik döntés - olvasható a cikkben.
Forrás: MTI