Vécéből van a kerítés

Régi vécékkel "turbózta fel" kerítését, hogy belerondítson a telke mellett golfozók játékába egy férfi az Egyesült Államokban.

Az 52 éves Rick Froebe vízvezeték-szerelő, így aztán nem volt nehéz szert tennie a szemet nem gyönyörködtető vécékre. Kerítésébe további csúfításul beépített ütött-kopott bojlereket és horpadt-rozsdás fürdőkádakat is, hogy kellő legyen a kontraszt az elegáns golfklubbal. A vécék közül háromra ráadásul ráültetett madárijesztőket, mintha éppen nagyon dolgoznának.

Ezzel a látványháttérrel kénytelenek szembesülni játék közben a golfklub tagjai. Szóvá is tették panaszukat a rendőrségen, ám Froebe bádogművészetnek kiáltotta ki kompozícióját, és fennen hangoztatja, nem ártó szándékkal alkotta, képzőművészeti szakzsűrit pedig még nem bolondított a hatóság Lakeview-ba kerítésszemlére.

A férfi egyébként régebben maga is tagja volt a golfklubnak, ám összekülönbözött vele és kilépett.

A vécés kerítésen túl ebfronton sincs béke a háza táján. Szomszédai nehezményezik, hogy túl sokat ugat négy kutyája. Froebe szerint a golfozók késztetik csaholásra ebeit, őket kell hibáztatni. A sheriff azonban a bádogosnak küldi az ugatási bírságokat, eddig hármat. Az első 47, a második 95, a harmadik pedig már 190 dollárra szól, azaz összesen 66 ezer forintnyi összegre.
Forrás: MTI