Berlusconi kész a párbeszédre

Az olasz kormányfő hétfőn értésre adta, hogy kész párbeszédet folytatni a balközép ellenzékkel az esedékes belpolitikai reformokról. Silvio Berlusconi azután beszélt erről egy interjúban, hogy a múlt héten Pierluigi Bersanit választották a legnagyobb ellenzéki erő, a Demokrata Párt (PD) új főtitkárává.

"Amennyiben a Demokrata Párt kész tárgyalni a legfontosabb témákról, úgy nem jelenthet problémát az, hogy megegyezésre jussunk" - jelentette ki a miniszterelnök. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a PD obstrukciója miatt a kormánykoalíció már többször kényszerült fölvetni a bizalmi kérdést a parlamentben.

Berlusconi korábban elutasított mindennemű dialógust jobbközép kormánya ellenzékével. Ezúttal viszont jelezte: készen áll arra, hogy tárgyaljon a PD-vel az igazságszolgáltatás és a választójogi törvény reformjáról.

Egyúttal viszont azt is leszögezte, hogy nem vonja vissza a La Repubblica és a L'Unitá napilapok ellen benyújtott bírósági keresetét, amelynek alapját a magánéletével kapcsolatban a két újság által terjesztett "rágalmak" képezik. "Aki a kormányfőt gyalázza, az azoknak az olaszoknak a millióit gyalázza, akik rám szavaztak" - hangoztatta a 73 éves miniszterelnök.
Forrás: MTI