Ínyencek vására

November 7. és 8. között ismét megrendezik Felsőőrön (Oberwart) az Ínyencek Vásárát - írja az osztrák közszolgálati rádió- és televízió nemzetiségekkel foglalkozó honlapján.

A felsőőri Burgenland csarnokban kiállító 108 termelő között az idén bemutatkozik a regionális termékek fogyasztását és forgalmazását népszerűsítő "Slow Food Burgenland" szervezet is.

A Slow Food Burgenland céljait és harapnivalóit népszerűsíteni igyekszik majd a szervezet 13 partnerüzeme, amelyek bemutatják termékeit és mindezen túl fontos, a fogyasztási kultúrával kapcsolatos információkkal is el fogják látni a látogatókat.

A novemberi hétvégére termelők érkeznek Felsőőrre Észak-, Közép-, és Dél-Burgenlandból, valamint Alsó-Ausztriából és Stájerországból is, hogy bemutassák hússpecialitásaikat, sajtjaikat, mézeskalácsaikat, párlataikat és péksüteményeiket a helyi ínyencségek iránt érdeklődőknek.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az idén több mint 50 százalékkal bővült a kiállítás területe.

A rendezvény fénypontja minden bizonnyal a november 7-i Ínyencbüfé ígérkezik, amikor Burgenland tartomány legkiválóbb termékeiből várják falatozásra a haspártiakat.
Forrás: MTI