Overdose elkezdhette a sétákat

Overdose, a magyar csodaló állapota várakozáson felül javul, így a három hónapos állást követően elkezdhette a sétákat, s a jövő évi versenyszezonra ismét százszázalékos állapotban lehet.

Erről a tulajdonos, Mikóczy Zoltán nyilatkozott pénteken a PannoniaOverdose.hu-nak a mellső két láb megröntgenezését követő angliai orvosi konzílium megállapításainak ismeretében.

A csütörtöki vizsgálat szerint Overdose állapota, kondíciója több mint kielégítő, de meg kell várni, amíg teljesen lenő a patája, addig nem szabad elkezdeni semmilyen terhelő munkát. Most egy hétig napi 5-10 percekre elhagyhatja a bokszát, majd lassan és fokozatosan lehet emelni a sétaidejét, s ha minden a tervek szerint alakul, valamikor novemberben hazatérhet Alagra.

Mikóczy Zoltán szerint a telivér jelenlegi állapota egyértelművé teszi, hogy ha megkapja a szükséges időt, és nem jön közbe semmilyen hátráltató körülmény, jövő tavaszra készen fog állni a versenyekre.
Forrás: MTI