Ellentétek Washingtonban a háború jövőjéről

Éles ellentétek vannak az amerikai kormányban az afganisztáni háború folytatásáról, Joe Biden alelnök a leghatározottabban ellenzi a csapaterősítést - írta a Huffington Post hírportál.

Az afganisztáni háború szükségességét hangoztató Barack Obama elnök vezetésével az utóbbi hetekben intenzív tanácskozás folyt a Fehér Házban az új háborús stratégiáról. Az Obamával szemben a külpolitikában veteránnak számító Joe Biden ellenzi, hogy az Egyesült Államok újabb 40 ezer katonát küldjön a közép-ázsiai országba, ahogy azt Stanley McChrystal tábornok, a nemzetközi erők amerikai főparancsnoka kérte Obamától.

Az afganisztáni háború folytatásának Biden a legfőbb ellenzője a Fehér Házban. Azzal érvel, hogy Amerika idén 65 milliárd dollárt költ az afganisztáni műveletekre, míg a pakisztáni helyzet javítására csak 2,25 milliárdot, ez harmincszoros arány, miközben az al-Kaida szinte teljes egészében az atomhatalom Pakisztánban van.

A The New York Times néhány hete úgy fogalmazott, Bidennek "komoly fenntartásai" vannak a háború kiterjesztése kapcsán. A Huffington Post liberális portál provokatív javaslata szerint az alelnöknek, mivel teljesen másként értékeli a helyzetet, mint Obama elnök, le kellene mondania. A hírportált jegyző Arianna Huffington a CNN-nek elmondta: az afganisztáni háború szerinte fordulópont, olyan fontos nemzetbiztonsági kérdés, hogy Biden a lemondásával adhatna hangsúlyt álláspontjának.
Forrás: MTI