Sokkal több a munkanélküli

Az idei év első kilenc hónapjában összesen 32.800 dolgozót érintő csoportos létszám-leépítési bejelentés érkezett a munkaügyi központokhoz, ez pedig több mint kétszeres növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Az év hátralevő részében éves bázison várhatóan már nem lesz ilyen nagy különbség a leépíteni kívánt munkavállalók számában - prognosztizálja az ÁFSZ anyagában.

Ennek oka egyrészt, hogy láthatóan csökken a havi leépítési bejelentések volumene, másrészt pedig, hogy a válság hatására már 2008 november-decemberében jelentős mértékben megugrott a bejelentések száma és létszámtartalma is.

Szeptember végéig 2009-ben összesen több mint 500 munkáltató tett csoportos létszám-leépítési bejelentést. Ezen belül szeptemberben 39 cég jelezte összesen 2142 embert érintő leépítési szándékát. A júliusi emelkedést követően augusztusban már 1200-zal csökkent a csoportos elbocsátás keretében elküldendők száma az előző hónaphoz képest, és ez a csökkenés szeptemberben is folytatódott. 2008 azonos hónapjához viszonyítva azonban továbbra is jelentős - 669 fős - az emelkedés.

Az ágazati megoszlást tekintve szeptemberben az érintett létszám 41,1 százalékát a feldolgozóiparból, 18,8 százalékát a szállítás, raktározás, posta és távközlés ágból, és 11,5 százalékát az ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ágból készülnek elbocsátani.

Az ÁFSZ adatai szerint szeptemberben nőtt az előző hónaphoz képest a munkaügyi központok kirendeltségeire bejelentett állások száma: 27.300 új állást jelentettek be a munkáltatók, amely 3000-rel - 12,5 százalékkal - több az előző havi adatnál. Az előző év azonos időszakához képest azonban továbbra is igen nagy mértékű, 32,4 százalékos elmaradás mutatkozik az új munkaerőigények számát tekintve. Az új bejelentett állások közel fele volt nem támogatott álláshely, a többi állást valamilyen támogatott foglalkoztatási formában kívánták a munkáltatók betöltetni.
Forrás: MTI