Kiszabadították a túszokat

Megostromolta a pakisztáni hadsereg vasárnap hajnalban Ravalpindiben lévő főhadiszállása egyik épületét, és kiszabadított 30 túszt, akiket tálib fegyveresek több mint tizennyolc órán át tartottak fogva.

Athar Abbasz elmondta, hogy három fogoly és négy tálib a túszmentő akció során életét vesztette, egy ötödik támadót pedig még keresnek. Az ostromban két kormánykatona is meghalt. A szóvivő szerint 30 embert sikerült kiszabadítani a túszejtők fogságából. Hírügynökségek Abbaszra hivatkozva korábban 22, majd 25 túsz kiszabadításáról számoltak be. A kimentett foglyok között vannak polgári alkalmazottak is, de többségük katona.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a túszokat egy szobában őrizték, egy robbanószerrel megrakott mellényt viselő fegyveres ügyelt rájuk. A hadsereg kommandósai azonban gyorsan cselekedtek, még az előtt lelőtték a férfit, hogy működésbe hozhatta volna a pokolgépet. Abbasz szerint három túsz életét az ostrom megindítását követően ellenállást tanúsító tálibok lövései oltották ki.

Tálib fegyveresek szombaton egy vakmerő akcióban hatoltak be a főhadiszállásra, az atomhatalom Pakisztán igen befolyásos hadseregének legszigorúbban védett - a vezérkarnak is otthont adó - épületegyüttesébe. A behatoláskor vívott heves tűzharcban tíz ember - hat katona és négy támadó - halt meg. Az elesett katonák között volt egy dandártábornok és egy alezredes is. A hadsereg egyenruháját viselő, automata fegyverekkel és kézigránátokkal felfegyverzett támadók közül néhánynak sikerült bejutnia az erődítményszerű épületegyüttesbe, ahol túszokat ejtettek.

A ravalpindi támadás és túszmentés mérlege ily módon rendkívül súlyos: összesen 19 emberéletet követelt, nyolc katonáét, három túszét és nyolc támadóét.

Ez a harmadik jelentős pakisztáni terrorcselekmény a héten, miközben a kormány a napokban jelentette be, hogy hamarosan offenzívát indít az iszlamista szélsőségesek ellen az Afganisztánnal határos, hegyektől szabdalt Dél-Vazirisztánban, amelyet támaszpontként használnak támadásaikhoz.
Forrás: MTI