Gallusz Niki majd jól megmutatja

Készül Sas Tamás új filmje, a Szinglik éjszakája, ami az első filmszerepe lesz Gallusz Nikinek, aki be szeretné bizonyítani, hogy ebben is tud jót alakítani.

Szinglik éjszakája címmel forgat új mozit Sas Tamás, akinek nevéhez olyan romantikus sikerfilmek fűződnek, mint például az S.O.S. szerelem!, a 9 és fél randi, vagy az Apám beájulna. A rendező azonban most valami egészen újjal készül. Az eddigi romantikus klisék helyett a hangsúly az akción lesz. „Azt szeretném, ha az átlagnéző felfelé tekinthetne. Ezért olyan helyszíneket, szereplőket, és történetet választottam, amelyek nem megszokottak. Az emberek vágyálmai jelennek meg a filmben.” – mondta Sas Tamás, aki a film sajtótájékoztatóján arról is beszélt, milyen komoly csapatmunka előzte meg a forgatást.

A Szinglik éjszakája Egerben, illetve meseszép vidéki tájakon játszódik. A film producere, Dér Tamás hangsúlyozta, hogy a helyszínválasztás tekintetében is valami újat szerettek volna. „Nem a megszokott helyeket akartuk. Eger gyönyörű város, és ami nagyon fontos, minden adott, ami csak kell egy forgatáshoz” – tette hozzá a producer.

Még lovagolni is megtanult

Sas Tamás a szereposztásban is újított, hiszen az egyik főszerepre az eddig inkább zenés darabokban szereplő Gallusz Nikit kérte fel. „Sok tanulsággal járt ez a szerep. Nagyon sokat tanultam magamról, ugyanis ez a leghosszabb prózai szerepem. Be szeretném bizonyítani, hogy nem csak a zenés darabokban állom meg a helyem.” – mondta a színésznő, aki annyit elárult, hogy azért a zene sem marad ki a filmből.

A film főszereplőjét alakító Hámori Gabriella is arról számolt be, mennyire összetett figurát alakít. „A film kedvéért tanultam meg lovagolni. Amikor elkezdtem a leckéket, akkor értettem meg valamit ebből az emberből, akit játszom” – mesélte a színésznő.

A film másik producere, Cirkó József elmondta, hogy terveik szerint a Magyar Filmszemlén is nevezik a Szinglik éjszakáját, amelynek bemutatója februárra várható.