Fejlesztés vagy leépítés - melyik a vakvágány?

A MÁV körüli politikai szópárbaj a következő dilemma mentén vázolható: érdemes-e milliárdokat fordítani a jelenlegi formájában versenyképtelen vonalakra, avagy, "ami nem megy, nem kell erőltetni" alapon inkább ezek bezárása lenne üdvözítő?

Tegnap a Parlamentben a Fidesz-KDNP frakciónak köszönhetően kiemelt figyelmet kapott a vasút. Az ellenzéki pártszövetség képviselőinek nem titkolt céljuk volt, hogy kis túlzással futószalagon gyártott felszólalásaikkal, interpretációikkal, azonnali kérdéseikkel felhívják a közvélemény figyelmét a MÁV-ot érintő 40 milliárd forintos költségvetési megszorítás – szerintük rendkívül káros – hatásaira.

Míg a kormányoldal arról beszélt, a vasút jelenlegi formájában finanszírozhatatlan és fenntarthatatlan, ezért halaszthatatlan az ésszerűbbé tétele, az ellenzéki honatyák folyton azt hangoztatták, nem abból kellene kiindulni, hogy most mennyien használják a szellemvasútként üzemelő szárnyvonalakat, hanem, hogy hányan választanák a vonatot, ha a szolgáltatások színvonala megfelelő lenne.

Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa, a tegnapi nap ellenzéki vezérszónoka a HírExtrának nyilatkozva elmondta: reméli, hogy a tegnapi akciójával párthovatartozástól függetlenül sikerült ráirányítania a vidéki képviselők figyelmét, hogy a vasút ügye nem egy egyszerű kormány kontra ellenzék vita. Bízik abban, hogy a szocialista frakció nem lesz egységes ebben az ügyben.

Vissza mindent!

Íme, a kormány álláspontja
Hónig Péter közlekedési miniszter szerint halaszthatatlan a vasút átalakítása, a rendszer jelenlegi állapotában ugyanis finanszírozhatatlan és fenntarthatatlan. Kiemelte: a közösségi közlekedés átalakítására azért van szükség, mivel minden állampolgárnak 30 ezer forintjába kerül annak támogatása. A kormány mintegy 70 milliárd forint megtakarítást vár három év átlagában a közösségi közlekedési rendszer reformjával - hangsúlyozta a tárcavezető. A szakminiszter célként jelölte meg a hatékonyabb eszközkihasználást, a betartható menetrendet és az alágazatok összehangolását. Mint mondta, biztosan lesz olyan hely, ahol autóbuszok váltják fel a vasúti közlekedést, de arról azonban még nincs döntés, hogy hol. Hónig Péter megjegyezte: Magyarországon jelenlege száz emberből három utazik vonaton, s az utasok 15 százaléka vált teljes árú jegyet. Ez nem bevételcentrikus rendszer, ezt át kell alakítani - hangoztatta.
Forrás: MTI
Fónagy János szerint a realitás az, hogy a kormánypárti képviselők pártfegyelme a költségvetést, és vele együtt a vasutat érintő tételt is át fogják vinni a Parlamenten. Relatív sikerként könyveli el ugyanakkor, hogy a máig nem születetett meg a végleges döntés a szárnyvonalak bezárásáról, illetve kormányzati megfogalmazásban szüneteltetésről.

Kérdésünkre, amely úgy hangzott, visszavonja-e a Fidesz a kormány MÁV-ot érintő döntéseit, ha hatalomra kerül, a képviselő egyértelmű igennel felelt, majd szintén munkatársunk érdeklődésére hozzátette: ezt a kormány képviselőivel is közölték.

Fónagy vitatja, hogy ma Magyarországon száz emberből mindössze három utazik vasúton, illetve, hogy az utasok mindössze tizenöt százaléka fizet teljes árat a MÁV szolgáltatásaiért. A szakpolitikus szerint ma senki nem tudja megmondani, hogy hány ember jár vonattal, emellett a kedvezménnyel utazók nagy részének semmiféle regisztrációja nem történik. Azt mondja, aki ma a vasúti személyszállításról szólva bármilyen fix számmal előáll, megalapozatlanul beszél.

Kétszáz éves módi lenne a nyerő?

Azt azonban az ellenzéki politikus sem vitatja, hogy növelni kellene az utasok számát, főként, ami a mellékvonalakat illeti. De, - mint mondja - ma kritikán aluli, ráadásul megbízhatatlan a szolgáltatás. Szerinte a kérdés az, hogy ha lenne egy normális menetrend és tarifarendszer, valamint megfelelő kapcsolat az autóbuszos közlekedéssel, s ha lenne egy európai szemmel nézve legalább átlagos szolgáltatási színvonal, akkor hányan utaznának rajta.

Szerinte a vasút éppen attól közszolgáltatás, hogy az ország perifériáin is elérhető, függetlenül attól, hogy épp mennyien veszik igénybe. Példaként azt a kétszáz évvel ezelőtti gyakorlatot említi, hogy anno a postakocsikat azokon a vonalakon is járatták, ahol nem lógtak a bakon az emberek.

A vita kimenetele – legalábbis e pillanatban – eldönthetetlen. Ugyanakkor, - a múlt tapasztalataiból kiindulva – nem lenne meglepő, ha végül a mostaninál jóval puhább javaslatcsomag menne át a törvényhozáson. Ez azonban aligha az ellenzéki képviselők ellenállásán, mintsem az esetleges vonalbezárásokban személyesen is érintett szocialista honatyák ellenszegülésén múlik majd.