Ma a vasút volt a téma a Parlamentben

A Fidesz és a KDNP a kormány által tervezett vasúti átalakítás negatív társadalmi hatásait hangsúlyozta hétfőn az Országgyűlésben. A kabinet válaszaiban elsősorban arra hivatkozott, hogy a költségcsökkentő megszorítások növelik a közösségi közlekedés hatékonyságát.

A napirend előtt felszólalásokban, az interpellációkban és az azonnali kérdésekben a sorozatosan felszólaló ellenzéki képviselők többsége a MÁV vezetőinek kifizetett végkielégítések túlzott mértékét is kifogásolta.

A kormány komoly gazdasági hátrányokat okoz azzal, hogy a jövő évi költségvetésben 40 milliárd forintot kíván kivonni a közösségi közlekedésből. A vasútvonalak bezárásával emellett tönkreteszi több százezer vidéken élő ember mindennapjait is - fogalmazott Fónagy János (Fidesz).

Hónig Péter közlekedési miniszter az egyes felszólalásokra adott válaszaiban ezzel szemben arról beszélt, hogy halaszthatatlan a vasút átalakítása, a rendszer jelenlegi állapotában ugyanis finanszírozhatatlan és fenntarthatatlan.

Kiemelte: a közösségi közlekedés átalakítására azért van szükség, mivel minden állampolgárnak 30 ezer forintjába kerül annak támogatása. A kormány mintegy 70 milliárd forint megtakarítást vár három év átlagában a közösségi közlekedési rendszer reformjával - hangsúlyozta a tárcavezető.

A szakminiszter célként jelölte meg a hatékonyabb eszközkihasználást, a betartható menetrendet és az alágazatok összehangolását.

Mint mondta, biztosan lesz olyan hely, ahol autóbuszok váltják fel a vasúti közlekedést, de arról azonban még nincs döntés, hogy hol.

Hónig Péter megjegyezte: Magyarországon jelenlege száz emberből három utazik vonaton, s az utasok 15 százaléka vált teljes árú jegyet. Ez nem bevételcentrikus rendszer, ezt át kell alakítani . hangoztatta.

Ezt a felvetést Fónagy János azzal cáfolta, hogy szerinte nem az a kérdés, most hányan utaznak vasúton, hanem hogy hányan választanák a vonatot, ha a szolgáltatások színvonala megfelelő lenne.

A kormány vasúti szárnyvonalakat akar bezárni, ezzel városokat, falvakat foszt meg attól, hogy a vasút segítségével továbbra is bennmaradjanak az ország vérkeringésében - fejtette ki Bernáth Ildikó (Fidesz).

Bebes István (Fidesz) egyebek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a vonalszakaszok bezárása több esetben a leghátrányosabb helyzetű kistérségeket érinti.

Molnár Béla (KDNP) szerint a kormány nem racionalizál, hanem csődbe viszi a vasutat, fejlesztés helyett átszerveznek, ami újabb lehetőséget teremt arra, hogy egyesek jelentős végkielégítéssel távozzanak.

Magyarországon a vasúti közlekedés akkor lehet versenyképes, ha gyorsaságban, pontosságban, komfortban javulást érünk el - mutatott rá Lasztovicza Jenő (Fidesz), aki arra is kíváncsi volt, hogy mi lett a vasútfejlesztésre felvett uniós forrásokkal. Hozzászólásában továbbá arról is beszélt, nincs kormányzati akarat arra, hogy az árutömeg jelentős részét ne közúton, hanem a vasúton szállítsák.

Lassú a kiszolgálás, riasztóan magas a pályadíj összege, a 7.600 km hosszú pályán pedig mintegy 4 ezer kilométeren lassú jelzés van - fűzte hozzá.
Forrás: MTI