Évi 200 milliót írhatnak az írek az igenükkel

Elemzői becslések szerint Írország évente 200 millió eurót takaríthat meg azzal, hogy a lisszaboni szerződés jóváhagyásával várhatóan csökken az ír szuverén adósság kockázati kamatfelára.

A hétvégi, megismételt népszavazáson az ír választók több mint kétharmados többséggel hagyták jóvá az EU intézményi reformjaira kidolgozott szerződést. Brendan Butler, az ír üzleti és munkáltatói szövetség (IBEC) külkapcsolati igazgatója a The Sunday Telegraph című brit lapnak azt mondta: két éve az ír adósság felára még ugyanannyi volt, mint Németországé, jelenleg azonban a piac a német államkötvényre érvényes felárnál már 1,6 százalékponttal magasabb kockázati többletet számol fel Írországnak.

Előzetes szakértői becslések szerint a lisszaboni szerződés újbóli elutasítása további fél százalékponttal emelte volna az ír kockázati felárat. Butler azonban azzal számol, hogy a népszavazás sikere most ugyanennyivel csökkenti a kamatköltségeket, ami évente 200 millió euró megtakarítást jelenthet. Az IBEC igazgatója szerint a lisszaboni szerződés elfogadásának üzenetét "az amerikai vállalati igazgatótanácsok is meghallják".

Az Egyesült Államok messze a legnagyobb beruházó az ír gazdaságban: amerikai vállalatok csak tavaly 150 milliárd dollár tőkét fektettek be Írországban, többet, mint a négy legnagyobb felzárkózó gazdaságban, Brazíliában, Oroszországban, Indiában és Kínában együttvéve.

Az ír hazai össztermék (GDP) az OECD legutóbbi előrejelzése szerint az idén 9,8 százalékkal zuhan; ez lesz a legnagyobb visszaesés a fejlett ipari térségen belül.

Az ír szuverén adósság határidős törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióinak díjszabása is jóval az iparosodott országoké felett jár, sőt meghaladja több kelet-európai országét is.

A világ legnagyobb hitelminősítője, a Standard & Poor's március végén megvonta Írországtól a lehető legjobb, "AAA" szuverén adóskockázati besorolást, és a cég azóta még egyszer leminősítette az ír adósságot, amelynek besorolása most "AA".

Forrás: MTI