Fidesz: az írek szavazatával "a legnagyobbnak tűnő akadály is elhárul"

A Fidesz szombaton közleményben gratulált az íreknek azért, mert az eddigi hírek szerint népszavazásukon jóváhagyták a lisszaboni szerződést.

"A Fidesz gratulál az ír népnek a felelős döntésért, és üdvözli, hogy a legnagyobbnak tűnő akadály is elhárult" a lisszaboni szerződés hatálybalépése elől", és így jó eséllyel pont kerülhet a 2007. december 13-a óta tartó folyamat végére - tartalmazza a Fidesz külügyi kabinetjének közleménye.

"Magyarország számára alapvető érdek egy hatékonyan működő, megerősödő Európai Unió, amely sikeresen ad választ a külső kihívásokra, és megtalálja a megoldást a belső feszültségekre is. Reméljük, az ír üzenet elég hangos lesz ahhoz, hogy a szerződés ratifikációjával eddig váró országok is megtegyék a szükséges lépéseket" - tartalmazza a dokumentum.

A dublini kormány tagjai és a dokumentumot elutasító csoportok nem sokkal a szavazatok összeszámlálásának megkezdése után szombaton egybehangzóan azt közölték, hogy elfogadta az ír választópolgárok többsége az EU reformszerződését az erről rendezett második népszavazáson. Az írek a tavaly júniusi első népszavazáson még elutasították a reformszerződést.
Forrás: MTI