Lendvai szerint a Fidesz újabb adósságot csinálna

Lendvai Ildikó szerint elfogadhatatlan a Fidesz politikája, mely szerint a jövő évi hiánycél nincs kőbe vésve, és bevezethető az egykulcsos adó.

Az MSZP elnöke csütörtökön az MTI-nek azt mondta: döbbenettel olvasta Varga Mihály Fidesz-alelnök nyilatkozatát a hiánycélról és az egykulcsos adóról, hiszen ebből kiderült: a Fidesz újabb adósságok felvételével kacérkodik.

Azt mondta, hogy ha a hiánycél nincs kőbe vésve, akkor az nagyobb hiányt és több hitelt jelent. Eddig pedig azt hallották a Fidesztől, hogy a legnagyobb baj az ország eladósodása - jegyezte meg.

Lendvai Ildikó szerint újdonság az, hogy a Fidesz komolyan kacérkodik az egykulcsos adó bevezetésével. Ez azt jelentené, hogy a terheket csak az átlagjövedelem felett keresőknél akarják csökkenteni - fejtette ki.

Úgy vélte, a vagyonadó ígért eltörlése is csak az átlagon felüli jövedelemmel rendelkezőknek hoz valamilyen kedvezményt.

Lendvai Ildikó szerint ez mind együtt azt jelenti, hogy a Fidesz új adósságot venne fel, de kizárólag a magasabb jövedelműek kedvéért. Ez a politika elfogadhatatlan - hangsúlyozta, megjegyezte: hogy ők nem ezt az alternatívát választják, ezért sem az MSZP-frakció, sem a parlamenti többséget illetően nem kérdéses a 2010-es költségvetés elfogadása.

A kormánypárti politikus szerint "felelős, épelméjű" politikus pontosan tudja, mi van akkor, ha a büdzsét nem fogadják el. Ha nincs költségvetés, akkor mindig az előző évi költségvetés lép életbe, így akkor jövőre nincs nyugdíjkorrekció, és infláció követő nyugdíjemelés, ahogy adócsökkentés sem - közölte, hozzátéve: ezt az MSZP-frakcióban senki sem akarhatja.

A pártelnök azt mondta, a költségvetés számaival garantálható az a stabilitás, melyet az idei esztendő az ország által nehezen viselt változásai szolgáltak. A válságkezelés eddig eredményeit kockára tenni pedig senki nem akarhatja - hangsúlyozta.

Lendvai Ildikó a közösségi közlekedés átalakításáról azt mondta, nem a költségvetés a vitapont, hanem a konkrét elképzelések. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a szerdai frakcióülésen kialakult elvek alapján október 15-ig megállapodás születhet.

A pártelnök az elvek közé sorolta azt, hogy a MÁV nem maradhat "pénznyelőgép", és hogy nem lehet Magyarországon egyetlen olyan település sem, ahova nem jut el a közösségi közlekedés.

Varga Mihály az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: nincs kőbe vésve a hiánycél; szerinte egy hiteles, reális gazdasági forgatókönyv mellett érdemes a hiánycélt akár "nagyobb összegre venni", mert lehet olyan beruházási, munkahelyteremtő része egy programnak, amely ezt a lépést indokolttá teheti.

A Fidesz alelnöke elmondta azt is, hogy pártjában jelenleg két koncepció fut egymással párhuzamosan: a családi adózás rendszere, illetve az egykulcsos adóztatás. Mint mondta, majd a választási program elkészültével derül ki a végleges álláspont, de hangsúlyozta, ő maga el tud képzelni olyan megoldást, amely egyszerre érvényesíti a demográfiai és az adózási szempontokat.
Forrás: MTI