Lendvai: Sólyom nem spekulálhat a választásról

A köztársasági elnök hivatalos megnyilatkozásaiban nem magánember, nem spekulálhat a választási esélyekről, és nem fejezheti ki reményeit, vagy pártszimpátiáit sem - reagált Lendvai Ildikó MSZP-elnök.

Sólyom László egyebek között azt mondta, hogy szerinte újra meg fog nyílni a sydneyi magyar főkonzulátus, amelynek bezárásáról a kormány döntött.

Az elnök az új-dél-walesi parlament épületében tartott fogadáson elhangzott beszédében szólt arról, hogy mielőtt elindult volna új-zélandi és ausztráliai útjára, megkapta "az új-dél-walesi szervezetnek a levelét és az összes tiszteletbeli konzulnak a levelét, amelyben panaszolják, hogy be akarják zárni a sydneyi főkonzulátust".

Elmondta: "kérésüknek megfelelően én beszéltem miniszterelnök úrral, aki megígérte, hogy utánanéz a dolognak. Nem tett határozott ígéretet rá. Elment New Yorkba, én meg eljöttem ide. Nem tudom, hogy mi lesz vele. De beszéltem Orbán Viktorral is, aki azt mondta, hogy ha ők nyerik meg a választásokat, egészen biztos, vissza fogják állítani a sydneyi főkonzulátust (...)".

Az MSZP elképesztőnek tartja a köztársasági elnök úr sydneyi kijelentéséről szóló híreket - rögzíti közleményében Lendvai Ildikó.

"A Magyar Köztársaság Elnöke hivatalos megnyilatkozásaiban nem magánember, nem spekulálhat a választási esélyekről, és nem fejezheti ki reményeit, vagy pártszimpátiáit sem" - fogalmaz.

A szocialista pártelnök szerint ezzel "kilép jogköréből és szerepéből, és veszélyezteti az elfogulatlanság, a pártoktól való függetlenség, a pártpolitika fölé emelkedés normáit, amelyek a Magyar Köztársaság első emberét kötelezik".
Forrás: MTI