Travolta sokkoló vallomása a fiáról

John Travolta bevallotta a bíróság előtt, hogy a kórház helyett a reptérre vitte fiát és aláírta a dokumentumokat, miszerint orvos nem érhet hozzá.

Travolta sírásba fullva vallott a fia halálának pontos körülményeiről. Szerdán másodszor jelent meg a bahamai bíróság előtt. Az első napon az került napirendre, hogy a színész megtagadta az orvos segítségét és fia, Jett ezért kerülhetett januárban holtan a kórházba.

„Hajnalban az ápolónő dörömbölt az ajtómon, hogy jöjjek gyorsan, mert Jett elájult – kezdte vallomását a színész. – Lerohantam a földszinti lakosztályába, ahol a fürdőszobában, a földön feküdt. Rögtön láttam, hogy rohama volt. Az ápoló szájból szájba lélegeztette, az ápolónő pedig megkezdte a szívmasszázst. Én akkor átvettem Jett lélegeztetését, és megkérdeztem, hívtak-e már mentőt. Azt felelték, igen” – idézte fel az eseményeket Travolta könnyekkel küszködve.

Travolta ez után elmondta, hogy valóban először a reptérre vitette fiát. Ehhez alá kellet írnia bizonyos papírokat. Ezeket a sztár meg is tette. Végül a papír apropóján próbáltak 18 millió dollárt kizsarolni a családtól. Travolta inkább vállalta a bírósági ügyet, még ha emberöléssel is gyanúsítják.

Forrás: HírExtra/Blikk