Ki ne szeretne örökké élni?

Hamarosan akár valósággá is válhat a hallhatatlanság, legalábbis Ray Kurzweil tudós szerint. Elmondása szerint hamarosan mi magunk is örökké élő, és működő robotok leszünk.

Ki ne játszott volna már el azzal a gondolattal, hogy szeretne örökké élni úgy, mint a fantasy regényekből is ismert nagy varázslók, vagy vámpírok. Aki halhatatlan, az megtapasztalhat olyan dolgokat is, amit a halandók sosem. Élhetnek akár több évszázadon keresztül, láthatják, amint a különböző korok elsuhannak a szemeik előtt, amint a stílusok váltják egymást, s szép lassan minden szerelme, és barátja meghal mellőlük.

Eddig csak a regényekből, filmekből, rajzfilmekből ismerhettünk ilyen lényeket, talán el sem tudtuk képzelni, hogy egyszer mind valósággá is válhat. Ha nem is fognak vámpírok rejtőzködni a sötétben, attól még a halhatatlanság kézzel foghatóvá válhat a számunkra is.

Többen is hisznek benne

Mi az a nanotechnologóia?
A nanotechnológia gyűjtőnév az alkalmazott tudomány és technika széles területeit fedi le. Hagyományosan nanotechnológiának nevezik azt a technológiát, ahol a méretek 1000 nanométer alattiak: például az integrált áramkörök gyártásában a vonalvastagság már ez alatt a méret alatt van. A nanoszerkezeteket olyan anyagokból készítik, amelyeknek mechanikai, optikai, elektronikai tulajdonságait atomi méretű szerkezetük szabja meg. Ilyenek lehetnek például a nanocsövek. A komplex nanoszerkezetek összeszerelését molekuláris gépek végzik majd, amelyek képesek szabályozott mozgatásra molekuláris méretekben. Ennél a technológiánál egyre nagyobb szerepet kap az önszerveződés. Másik, hasonlóan fontos terület lesz a molekuláris nanotechnológián belül a nanomedicina.
Sok tudós dolgozik azon világszerte, hogy valamilyen áttörést érhessenek el a tudomány ezen szegmensében. Ray Kurzweil tudós szerint minden esély megvan arra, hogy húsz éven belül ez ember elérhesse a hallhatatlanságot. Ugye milyen kecsegtetően hangzik? Arra alapozza mind ezt a 61 éves amerikai kutató, hogy a nanotechnológia által képesek lesznek elérni az örök életet. Ráadásul egyre többet tudunk az emberi testről, így a kettőt majd képesek lesznek ötvözni a tudósok.

Ray Kurzweil úgy véli, hogy a számítógépes technológia és a génekről szerzett ismeretek elképesztően gyorsan fejlődnek. Elméletileg a nanotechnológiával képesek leszünk bármely szervünket pótolni. Hiszen már most is létezik mesterséges hasnyálmirigy és ideg-implantátum.

„Húsz év múlva képesek leszünk kőkorszaki testünket újraprogramozni, és megállítani, majd visszafordítani az öregedés folyamatát. Huszonöt év múlva pedig az olimpiai sportolók úgy fognak 15 percen át futni, hogy közben egyáltalán nem vesznek levegőt.” – nyilatkozta a kutató.

Sötét kiborg élet


Azzal egyetérthetünk, hogy ez nagyon szép gondolat, bár ha ez tényleg így lesz, akkor a sportnak többé nem sok értelme lesz. A másik szemszögből szemlélve a jövőt már sokkal kecsegtetőbb a lehetőség, hiszen ha ki tudnánk cserélni a beteg szerveinket, testrészeinket, akkor az egy belépő az örök élet kapujába.

De Ray Kurzweil még tovább engedte szárnyalni fantáziáját. Úgy gondolja, hogy mentális képességeink olyan elképesztőkké válnak majd, hogy percek alatt fogunk megírni egy könyvet. Ha pedig arra vágyunk, hogy a virtuális valóságban töltsünk el egy kis időt, az úgynevezett nanobotok (a szervezetben tevékenykedő, nanoméretű szerkezetek) egyszerűen kikapcsolják az agyi jeleket és oda repítenek bennünket, ahová csak akarjuk.

Talán ez hangzik a legcsábítóbban, mert kevés olyan ember van, aki ne szeretne pikk pakk elrepülni egy kívánt országba, vagy esetleg egy másik, kitalált világba. „Hamarosan kiborgokká válunk művégtagokkal és szervekkel.” – zárta vízióját Kurzweil a Telegraph-nak.

Túl sok a jóból?

Mint mindennek, ennek is meglenne a hátulütője. Rengeteg háború robbanhatna ki az új technológia miatt, hiszen ki döntené el, hogy kiből válhat szuperhős, és kiből nem. Egyes emberek erősebbek lennének, mint mások, s ezzel vissza is élhetnének. Ha pedig a fantáziánk által képesek lennénk élni az életünket, akkor szépen lassan megszűnnének az emberi kapcsolatok.

Mégis valóság lehet a fantáziából?


Japán tudósok már régóta dolgoznak azon, hogy az ember képmására robotokat alkossanak meg. Így született meg az a modell is, aki teljes mértékben alkatrészekből áll össze. Meglepően csinosra sikerült a robotlány, igaz a kifutóra még nem merték kiküldeni. A mozgása is kissé darabos, de ez már csak egy apró probléma. A teste fémes, de az arca szép, magassága, és súlya tökéletes.

Képes a beszédre, tud mosolyogni, és még nevetni is. A HRP-4C névre hallgat a robotmodell. Nála már csak a robotmaci érdekesebb, akit még augusztusban mutattak be a nagyközönségnek. A robotmaci hang és arcfelismerő szoftverekkel van felszerelve és szavakkal is lehet irányítani. Kereskedelmi forgalomban nem lesz kapható, de Japánban több helyen is használni fogják az egészségügyben. Általa képesek lesznek akár 70 kilós betegeket is megemelni a nővérek.

Már csak az a kérdés, hogy a robotok velünk fognak élni, vagy esetleg mi magunk is a hallhatatlanság útjára tévedünk pár éven belül.
Forrás: HírExtra/dr.info