Fidesz: ne a gyermekétkeztetésen spóroljon a kormány!

A Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben a gyermekétkeztetésen akar spórolni - mondta Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, miközben Bajnai Gordon miniszterelnök és a szocialisták a válságból való kilábalást ecsetelik, addig a hozzájuk kötődő "munkások talicskával tolják ki közpénzeket".

Hozzátette: miközben száz és százmilliókat költenek végkielégítésekre, állami cégek vezetőinek fizetésére, vagy 24 milliárd forintot terveznek digitális táblák vásárlására, addig a kedvezményes és támogatott étkezetést az oktatási intézményekben, a fogyatékos gyermekeknél, az időseknél és a szociálisan rászorulóknál drasztikusan megkurtítják. "Minek kell digitális tábla, amikor az iskolában nem tudják az étkeztetést sem biztosítani a gyermekeknek?" - kérdezte a politikus.

Mint kifejtette: a jövő évi büdzsé tervezetében az szerepel, hogy az óvodai, iskolai, kollégiumi diákétkeztetés támogatása egyharmadára csökkenne, az idei 65 ezer forintról 22.500 forintra.

Összesen mintegy egymillió gyermek sorsán akar a kormány szabad demokrata politikusok segítségével egy tollvonással "megszorítani" - mondta a szakpolitikus, aki felszólította a kabinetet: vonja vissza ezt azt "embertelen költségvetést".

Szavait alátámasztandó utalt Ferge Zsuzsa professzor méréseire, melyek szerint 2002 óta megduplázódott a 15 évesnél fiatalabbak körében a szegények száma, ami mára eléri a 850 ezret. Őket támadja a kormány ezzel az intézkedésével - mondta Soltész Miklós.

A képviselő külön szólt arról a közel 102 ezer, az önkormányzatoktól szociális juttatásban részesülő emberről, akiknek az étkezési támogatását napi 175-250 forintról 152 forintra csökkentenék. "Ez teljesen nevetséges és elfogadhatatlan, ebből már egy kiló kenyeret sem lehet vásárolni" - mondta a KDNP-s képviselő.

A politikus szerint "minden épeszű szakember tudja, hogy ha ezen a területen nagy elvonásokat hajtanak végre, az a későbbiekben sokszoros károkat okoz, s végül többe fog kerülni".
Forrás: MTI