Fidesz: Bajnai nem bír a feketegazdasággal

A Fidesz szerint Bajnai Gordon miniszterelnök és az MSZP teljesen alkalmatlan a feketegazdaság visszaszorítására, ami a gazdasági növekedés egyik legfontosabb feltétele lenne.

A bizottság negyedik jelentése szerint nemcsak, hogy megállt idén a gazdaság fehéredése, de a fekete-, illetve szürkegazdaságba irányuló mozgás még gyorsabb is lehet a 2008-as javulási ütemnél, így 2009-ben ebből többletbevétele nem származik a költségvetésnek, sőt a mérleg negatív is lehet.

Szijjártó Péter közleményében úgy ítélte meg: kiderült, hogy Bajnai Gordon és az MSZP teljesen alkalmatlan a feketegazdaság visszaszorítására. Adócsökkentésre, a bürokrácia visszaszorítására van szükség, ám a 2010-es költségvetés ezzel ellentétes utat követ - közölte.

A fideszes szóvivő szerint a jövő évi költségvetés a feketegazdaság további erősödését eredményezné, ezért azt a szocialistáknak azonnal vissza kell vonniuk.
Forrás: MTI