Iránról tárgyalt Obama és Sarkozy

Barack Obama amerikai elnök arról tárgyalt francia kollégájával, hogy miként vehetnék rá Iránt az atomprogramjával kapcsolatos ENSZ biztonsági tanácsi határozatok betartására.

Obama kedden egyeztetett Nicolas Sarkozyvel erről. Francia közlés szerint a félórás megbeszélésen közel-keleti békefolyamatról és a húsz legnagyobb ipari és felzárkózó ország (G20) közelgő csúcstalálkozójáról is szó esett. Irán és a vitatott nukleáris programról folyó tárgyalásokban részt vevő 5+1 ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország - képviselői október 1-jén fognak találkozni egymással, valószínűleg Törökországban.

A nyugati országok azt gyanítják, hogy Teherán békés célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik, amit Irán tagad. Washington már jelezte, hogy mindenképpen felveti az atomprogram kérdését az októberi találkozón, akár akarja Irán, akár nem.
Forrás: MTI