Négymilliárdos kárt okozott a gázai offenzíva

Az izraeli hadsereg tavaly december végén indított offenzívája négymilliárd dolláros gazdasági kárt okozott a Gázai övezetnek.

A háromhetes offenzíva nyomán keletkezett közvetett és közvetlen károk a Gázai övezet gazdaságának háromszorosára rúgnak - olvasható a jelentésében. A károk mintegy negyedét - egymilliárd dollárt - a humanitárius intézkedések költségei teszik ki. A hadjárat alatt a gazdasági élet is teljesen leállt a Gázai övezetben.

Az UNCTAD, amely 25 éve követi figyelemmel a Gázai övezet gazdasági helyzetét, megállapította, hogy a térség helyzete 1967 óta most a legrosszabb a gazdasági biztonság és a lakosság életszínvonalának tekintetében.

A jelentés felhívta a figyelmet: annak ellenére, hogy a márciusi sarm-es-sejki adományozó-konferencián részt vevő országok mintegy 4,5 milliárd dollárt ajánlottak fel a Gázai övezet újjáépítésére, ténylegesen még egyetlen felajánló sem utalta át az összeget.

Izrael december végén indított 22 napos offenzívát a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet ellen, hogy elejét vegye a zsidó állam déli részét érő, gázai területekről indított rakétatámadásoknak.
Forrás: MTI