Ma összegyűlnek a romák

Molnár Oszkár (Fidesz) országgyűlési képviselő, Edelény polgármestere ellen demonstrálnak ma délelőtt 10 órától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város és térsége romaszervezetei, követelve, hogy mondjon le képviselői mandátumáról, mert megrágalmazta a cigány asszonyokat.

Káló Norbert, az Edelényhez közeli Szendrőlád önkormányzati képviselője, a település cigány kisebbségi önkormányzatának elnökhelyettese, a "csendes, békés" demonstráció szervezője az MTI-nek azt mondta: a cigányságnak össze kell fognia a megaláztatás ellen.
Molnár Oszkár az RTL Klub által múlt csütörtök este nyilvánosságra hozott felvétel szerint az önkormányzat júniusi testületi ülésén azt mondta: "a cigányok által többségében lakott településeken, például Lakon, például Szendrőládon a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszereket szednek, hogy bolond gyerek szülessen, hogy dupla családi pótlékot tudjanak lehívni", majd hozzátette: "utánajártam, és igaz: gumikalapáccsal veri a terhes nő a hasát azért, hogy nyomorék gyereket szüljön".

A Fidesz akkor úgy reagált: helyi ügynek tekintik az edelényi vitát.

A kereskedelmi csatorna vasárnapi hírműsorában bemutatott felvétel szerint Molnár Oszkár az említett júniusi ülésen a melegekről is kifejtette véleményét. Majd a börtönben megtudja Szetey Gábor, hogy milyen az, amikor a melegek házasságot kötnek - utalt a polgármester a Gyurcsány-kormány egykori államtitkárára, aki nyíltan felvállalta másságát.
Forrás: MTI