Bajnai békejobbot nyújtott a szlovákoknak

Balázs Péter külügyminiszter békejobbnak nevezte Bajnai Gordon két szlovák napilapban hétfőn megjelent cikkét egy sajtótájékoztatón Budapesten.

A miniszterelnök írása békejobb, anélkül, hogy bármit is módosítana az eddig ismertetett állásponton - mondta kérdésre válaszolva a külügyminiszter.

Kijelentette: továbbra is érvényes, hogy előbb a problémákat kell megtárgyalni és megoldani, és csak utána jöhetnek az együttműködési projektek.

Balázs Péter úgy értékeli a kormányfő cikkét, hogy az térben és időben is tágabb dimenzióba helyezi a két ország kapcsolatait.

A túloldalon is észre kell venni a jelzéseket, például azt, hogy nem léptek életbe a büntető szankciók, valamint, hogy azt lehet hallani, Szlovákia elfogadná az EBESZ bekapcsolódását az ügybe. A nemzetközi közvélemény is azt várja, hogy a konfliktus érjen véget, és a két ország európai módon rendezze a problémákat - mondta Balázs Péter.

A hétfőn a Sme és az Új Szó című szlovákiai lapokban megjelent írásban Bajnai Gordon a Magyarország és Szlovákia közötti jószomszédi viszony helyreállítását javasolta. Baráti jobbot nyújt a szlovák népnek azzal a szándékkal, hogy partnerként érvényesítsék a két ország közös érdekeit - írta.

Bajnai Gordon a cikkben hangsúlyozta: meggyőződése, hogy közös megoldásokra, nem pedig a másik fél legyőzésére kell törekedni.

A kormányfő felvetett olyan konkrét intézkedéseket, amelyek szerepelhetnek a közelgő szlovák-magyar miniszterelnöki találkozó napirendjén. A cikk szerint a szélsőségeket karanténba zárva, a nacionalista tirádák ballasztjától megszabadulva új lendületet vehetnének a két ország közötti kapcsolatok.
Forrás: MTI