Űrtörmelék veszélyezteti a Discoveryt

Űrtörmelék közelít a Nemzetközi Űrállomás (ISS) és az ott hétfőn kikötött Discovery amerikai űrrepülőgép felé, de a NASA szerint igen csekély az esélye annak, hogy ütközés történjen.

Az amerikai űrkutatási hivatal fokozott figyelemmel követi nyomon az űrszemét, a három évvel ezelőtt felbocsátott Ariane 5 űrrakéta egy darabjának pályáját. A törmelék a szerda esti számítások szerint 3,2 kilométeres távolságban, pénteken fog elhaladni az ISS mellett. Ha a földi irányítás mégis szükségesnek ítéli meg, akkor az ISS a csütörtökre tervezett második űrséta után módosíthatja majd keringési pályáját.

Az űrbázis jelenleg 355 kilométeres magasságban kering a Föld felett.

A Discovery két űrhajósa már sikerrel végrehajtotta a tervezett három űrséta közül az elsőt. Leválasztottak az ISS-ről egy elhasznált ammóniatartályt, amelynek helyére majd a második űrsétán helyeznek el újat.
Forrás: MTI